Máté 27, 15-26       Jn.19, 19-22

 -Úgy kerültem ide, mint Pilátus a Crédóba- szokta mondani a szerénykedő előadó. Ő ugyanis nem szakavatott, a témától valójában idegen, de hát valahogyan belecseppent a dolgokba.

Valóban idegenként magányoskodik Pilátus az apostoli hitvallás fenséges bizonyságtételében? Úgy gondolom, nem. Igazából hálát kellene adnunk azért, hogy belevették. Bár pogány volt és valószínűleg az is maradt, nem védte meg az igazságot, bár felismerte azt. Féltette rangját, pozícióját ezért nem állt ki Jézus mellett, szerepe mégis fontos volt az üdvtörténet szempontjából.

Sok tanító elintézi a kérdést azzal, hogy Pilátus csak egy időhatározó a hitvallásban, ami azt jelzi, hogy Jézus egy meghatározott történelmi korszakban élt és nem a legendák időtlen világában. Ez valóban így van, de azért ennél sokkal többről van szó!

Pilátus szerepe nem a hitvallás (ezt felesleges lenne tőle számon kérnünk) hanem hivatalos és hiteles tanúsítása annak, hogy Jézus is szenvedett egyszer a bűnösökért, ”az igaz a nem igazakért”…. (1 Péter 3,18) Ha csak az Ő gyermekei tudják Őt igaznak, akkor bizony sántít a hitvallás!

Jézus igaz voltát egy abszolút kívülálló, hiteles szakavatott személy, a császári igazságszolgáltatást közvetlenül gyakorló személy, Pilátus, mint helytartó mondta ki.

Valóban hiteles, a dolgok eldöntésére alkalmas ember volt? Nos, nem gondolhatjuk, hogy a római császár egy problémás, örökké forrongó tartományba /Júdába/ egy zöldfülű szerencselovagot küldött. Aki ott helytartó lett annak ismernie kellett a római jogot töviről hegyire, ismernie kellett a helyi viszonyokat és törvényeket is és rendelkeznie kellett azzal a képességgel, hogy megbízható hír és kémhálózatot építsen ki. Jézus történetében ő nem egy paprikajancsi, hanem valódi szakértő, aki annak a római jognak volt a megtestesítője, amely világosan mondta ki a szentenciát, a hivatalos vizsgálat végeredményét: ”tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne.” Ezzel végérvényesen megbukott a ködösítő propaganda, mely szerint Jézust a római önkény jutatta a keresztre. Jézus elítélése nem állta ki a törvényesség próbáját. „Bűnösök közt adtak sirt neki…bár nem követett el gonoszságot.” (Ézsaiás 53, 9)  Ahogy a napkeleti bölcsek Jézus születésénél a pogány világ nevében igazolták a Jézusról szóló próféciák igazát, úgy Jézus halálakor mindezt Poncius Pilátus teszi meg, mint hivatalos bíró.

Jézus története nem kitalált vagy utólag szépítgetett legenda, hanem hivatalosan dokumentált igazság. Isten gondoskodott arról, hogy ez így legyen!

Pilátus meggyőződését mutatja a Jézus nyakába akasztott tábla felirata: INRI /a Názáreti Jézus a zsidók királya/. Ő tudta, hogy Jézus valóban az Ő népének királya. Ő a legitim király!

Néhány szót érdemes még ejteni Pilátus feleségéről. Az ő hangja már erősen szubjektív, de a női lélek érzékenységéből fakad. Valószínűleg megragadta őt is a Jézus jelenség. Női ösztöne érezte, hogy Jézust ártatlanul kívánják meghurcolni. A mély érintettség miatt álmodhatott Róla. Ösztöne, igazságérzete, közbenjárási kísérlete felül emeli őt kora közönyös szemlélőin. Nem érdekből állt ki a Názáreti mellett. Ez Jézus társadalmi helyzetét ítélve egyáltalán nem lett volna indokolt. Számára Jézus szimpatikus volt. Annyira nem ragadta meg, hogy követője legyen, de ott van a hiteles tanuk között ő is. Nem érthette ő sem Jézus küldetését, hiszen még a Mester tanítványai sem értették akkor ezt. Ennek ellenére hiteles tanú ő is számunkra. Jézus igazsága nem hagyta érintetlenül az ottani pogány világot. Valami ott is megmozdult egy olyan erő hatására, amely nem sokkal ezután átírja az egész akkor ismert világ lelki arculatát.