„Az Ige testté lett, és közöttünk lakott…”- János 1, 14

Ez az ige szinte kimeríthetetlen tárháza a magvas teológiai gondolatoknak. Ma ezek közül válasszunk ki egy aspektust. Lehet, hogy nem a legmagvasabbat, mégis gyakorlati keresztyénségünk szempontjából igen fontosat és ezen elmélkedjünk.

Jézus nem egyszerűen ruhát cserélt, szerelvényt igazított, hanem valóságos emberként született bele földi életünkbe. Erről a titokról ír Pál apostol a római levél 5. részében. Mivel a bűn az ember által jött be a világba, a megváltásnak is ember által kellett eljönnie, amelynek következménye nem az eredeti (édeni) állapot helyreállítása, hanem ennél lényegesen több. Nagyobb kegyelmi ajándékot kaptunk annál, mint amit a bűn elrontott. Egy új létforma, krisztusi beoltatás megvalósulásának első nyilvánvaló lépése volt a testet öltés. A megváltás programja elkezdődött ekkor. Bevégződött akkor, amikor Jézus a kereszten elvégezte helyettes áldozatát (Elvégeztetett!).

Megkoronáztatott a megváltás programja, amikor Jézus dicsőségesen a mennybe ment. Ettől kezdve a krisztusi lelkület véglegesen beoltatott az emberi létformába. (Azokéba, akik befogadják őt.)

Testet öltött, vagyis megvalósult valóságosan az emberi létformában megélhető módon. Egy olyan világban, ahol, ha ki akarnánk állítani valamennyi meg nem valósult álmot, vagy élettelenül torzzá lett ideológiát, nem győznénk a termek építését.

Az Ige testté lett! Az evangélium megélhető az emberi létformában. Életszerű, ha torz kegyességgel életszerűtlenné nem tesszük!

Mért változott meg egyik pillanatról a kapzsi Zákeus élete, gondolkodása? Miért vált ez az ember örömmel adakozóvá és emberbaráttá? Csak azért, mert az Ige testté lett!

Az evangélium-, ha engedünk neki- életet változtat! Az Ige teremtő szó. Isten ezáltal

teremtette a világot. (Legyen, és lett!) Felmerül a kérdés, képviseli-e valamiképpen életünk ezt a testté lett csodát? És Krisztus földi teste az Egyház?! Erre lett hivatva, mint hegyen épített város. Nem csak hirdetnie, hanem élnie is kell a Krisztust. Ellenkező esetben érthető a világ vonakodása és tartózkodása a testetöltés csodáját illetően.

Látja-e rajtunk, bennünk a világ azt, ami speciálisan, semmi mással össze nem vethetően krisztusi?

Elmélkedésünket segítheti egy korabeli levélrészlet, amelyet egy athéni szónok a kereszténység első megpezsdülése idején írt Hadriánusz császárnak, mint elfogulatlan, de nyitott szemű kívülálló:

„ A keresztyének ismerik Istent, és hisznek benne. Megbékítik, és barátaikká teszik azokat, akik elnyomják őket. Jót tesznek ellenségeikkel. Asszonyaik tökéletesen tiszták, leányaik szerények, férfiaik tartózkodnak a törtvénytelen házasságtól, és minden tisztátalanságtól.

Ha valamelyiküknek rabszolgái vannak, irántuk tanúsított szeretetükkel ráveszik őket, hogy keresztyénné legyenek, és ha azok lesznek, válogatás nélkül testvérnek szólítják őket. Szeretik egymást. Különösen segítik az özvegyeket és árvákat.  Akinek van, zúgolódás nélkül ad annak, akinek nincsen. Ha idegent látnak, lakásukba fogadják, és úgy örülnek neki, mint igaz testvérnek. Ha valaki szegény és szűkölködő közöttük, és nincs fölös adható élelmük, két-három napig is böjtölnek azért, hogy legyen mit adniuk. Lelkiismeretesen engedelmeskednek Jézusuk parancsának. Minden reggel és minden órában hálát adnak Istennek, és dicsőítik őt irántuk való jóságáért. Miattuk árad ki minden szépség, ami csak van a világon. Jócselekedeteiket nem harsogják a tömeg fülébe, hanem ügyelnek arra, hogy senki se tudjon azokról. Így igyekeznek igazakká válni. Valóban új nép, és van bennük valami isteni.”

Az ige közöttünk lakik, de nem úgy, hogy „ ilyen is van”, szeretne minket is hiteles tanúvá formálni!