Szemeretelep az 1910-es években kezd benépesülni. A hajdani pusztán egyre többen találnak otthont a Szemere birtok felparcellázott területén. A lakosság növekedése által nőtt a reformátusok száma. Abban az időben Pestszentlőrincnek egyetlen református temploma és gyülekezete a kerület központjában volt. Oda jártak az itt élő hívek. Már a 20-as években mutatkoztak az önállósodás jelei. Szemeretelep felépült iskolájában (ma Sztehlo Gábor evangélikus óvoda és általános iskola) gyűlhettek össze istentisztelet tartására híveink. A hívek mind többen lettek a  folyamatos benépesülés által, így az iskola terme mind kisebbnek bizonyult.

A gyülekezet önállósulása nem volt könnyű folyamat. Az új egyháztörvény azonban segítette a hívek ilyen jellegű szándékát. Az ötezer főt meghaladó Egyházközségeknek osztódniuk kellett annak érdekében, hogy a gyülekezeti munka átláthatóbb, a pásztoráció pedig eredményesebb lehessen.

Az elválás mégsem volt könnyű, hiszen a központi gyülekezetnek – érthető módon - akkor megépülő templomának kellettek a hívek és az adakozó lelkek. A lelkes önkéntes gyülekezetet szervezők munkája beérett.

1940-ben önállóak lettünk előbb Kertvárosi, később Szemeretelepi Református Gyülekezet néven. Az engedély önmagában még nem lehetett elég.   Parókiát és templomot kellett építeni. A lelkészlakás hamar felépült az akkori piactér melletti nagy telken, melyet az akkori önkormányzat ajándékozott templom és parókia építésére az egyházközségnek. A hívek szép nagy templomot álmodtak meg. A tervek is elkészültek. Akkori testvéreink nem gondolták, hogy bizony a templomra nagyon hosszú ideig kell várni. Eleink nagy áldozathozatallal megvásárolták az úttest túlfelén levő mulatót azzal a céllal, hogy az új templom felépüléséig ott tartják meg az istentiszteleteket. Átépítették, „templomosították”, kis toronnyal és haranggal látták el.

Első lelkipásztorunk néhai Pócs Lajos - aki 1940 és 1967 között szolgálta gyülekezetét - vállalta és végezte buzgón a gyülekezet összegyűjtését. Beindította a rendszeres szolgálatokat. Szolgálatát nagy lelki áldás követte. Kialakult és megerősödött a hűséges gyülekezeti mag. A gyermek és ifjúsági munka is szépen megindult. Utóda, Pándi János 27 évet (1967-1991) szolgált az Egyházközségben. Nagy hozzáértéssel fáradtságot nem kímélve tartotta össze a nyájat a legnehezebb időkben és nem utolsó sorban megírta a gyülekezet történetét is monográfiájában. Kiss László a jelenleg itt szolgáló lelkipásztor 1991 óta.

Gyülekezetünk a kezdetektől kicsiny, peremvárosi gyülekezet. Kertvárosi jellegű egyedül a Gloriet lakótelep tartozik hozzá. Kicsinységének előnye a családias hangulat, amely ma is jellemző ránk.

Kezdetben elsősorban kistisztviselők, postások, rendőrök, BESZKART dolgozók adták a gyülekezet magvát. Később a Tsz. szerveződések elől jöttek sokan Budapestre, akik a bővülő iparban helyezkedtek el. A sokfajta gyár, üzem és a repülőtér nagy vonzerő volt. Sokan költöztek ide az ország minden területéről.  Ezért nincs olyan egységes, évszázadok által formált hagyományunk, mint a vidéki gyülekezeteknek. A trianoni traumát követően sok magyar menekült talált otthonra egyházközségünk területén. Az elvesztett területek városait utcaneveink ma is szinte kivétel nélkül őrzik.

Mivel a régi templomunk már nem volt alkalmas az istentiszteletek tartására, így azt eladtuk a Kopt Ortodox Keresztény Egyháznak. 2010 elejére érett meg az idő, hogy elkezdhettük az új templom építését. (a templom építéséről itt olvashat)

Istentiszteleteinket 2012 Virágvasárnapja óta a még épülő és szépülő félben lévő új templomunkban tartjuk. Közösségi életünk más alkalmainak pedig - a mintegy három évig templomi funkciókat betöltő - megújult gyülekezeti termünk ad otthont.