Korábbi alkalmunkon felmerült, hogy írjak egy rövid beszámolót a gyülekezet kórusának erdélyi útjáról. Eleddig sajnos erre nem volt alkalmam, de most utólagos engedelmetekkel megteszem ezt, a prózának a tömörebbik válfajában.

A három kísérővel kiegészült kilenctagú kórusunk 2011. szeptember 10-13. között szolgált a Nagybánya melletti közel 17 ezer lakosú Felsőbányán.(további információ http://www.felsobanya.ro/). A 30%-nyi magyar lakossággal bíró bányavárosban a 2002-es népszámlálási adatok alapján közel 900 református polgár él, akiknek sajnos csak elenyésző hányada rendes, adófizető egyháztag.

Szombaton, mintegy hét órányi utazás után, három autóval érkeztünk meg a református templom melletti, szerény véleményem szerint szász építészeti stílusban épült parókiára, ahol nagy szeretettel, örömmel fogadott bennünket Alföldi-Lakatos Tibor Nagytiszteletű Úr és kedves felesége Zsuzsa, majd később az asszonykör szolgálatkész és szállásadó tagjai. A kezdeti ismerkedés, felfrissülés után azonnali hatállyal megrohamoztuk a 9,5 mázsás haranggal és egy 12 változatú orgonával felszerelt, román stílusban 1890-ben festői környezetben felszentelt templomot. Ezt, azon felül, hogy látni szerettük volna ezt a csodálatos hajlékot, azért tettük, mert szerettük volna felmérni azt a vasárnapi kórusszolgálat szemszögéből. Már az első néhány taktus után sejtettük, hogy a templom akusztikája nem mindennapi. A templom bejárása és beéneklése után mindenki szállásadójához tért, ahol kiváló és szeretetteljes ellátásban volt részünk.

Vasárnap, a nagy napon, mikor részt vehettünk az Istentiszteleten, csodálatos, napfényes reggelre ébredtünk, ami mindenképpen jó jel volt. Bizakodással, de első komolyabb gyülekezeten kívüli, illetve külföldi fellépésünk alkalmából némi izgalommal léptünk be XX. századi történelmünk tanújának ajtaján, a kíváncsi, de mosolygó tekintetek gyűrűjében. A jelen lévő hívek kor és létszámösszetétele nem mutatott nagy eltérést az otthon tapasztaltakhoz képest. Isten igéjét Kiss László lelkipásztorunk olvasta és magyarázta, olyan passzust választván az Úr sugalmazására, amely a határon túli magyarságot elsősorban érintő kihívások és nehézségek fényében rendkívül aktuális volt. Persze az Ige személyes relevanciája mindenkoron érzékelhető, nem beszélve annak a magyarság egészére vonatkozó üzenetéről. (Talán Nagytiszteletű Úr közzéteszi majd honlapunkon). Kórusunk szolgálata Torma Sándor presbiterünk kitartásra buzdító szavalata után következett, mikor is a karzatról megszólalhattak csodálatosnál csodálatosabb református énekeink - sorrendben a 133., 238., 165., 166., 167., 395., 398.. Talán érdemes ezeket átlapozni és elénekelni. A vendéglátók részéről, az asszonykör vezetője egy saját költeménnyel emlékeztette az egybegyűlteket Isten Igéjének fontosságára, majd pedig átadott minden vendégnek egy keresztszemes módon hímzett könyvjelzőcskét. Istentiszteletünk zárásaként énekeltük el nemzeti imádságunkat, a Himnuszt, amelynek sorai többünk esetében könnyeinkkel együtt törtek fel szívünkből. Istentisztelet után szeretetvendégséggel kedveskedtek nekünk, lehetőséget biztosítván a helyi gyülekezeti tagokkal való ismerkedésre, eszmecserére.

Vasárnap délután leróttuk hódolatunkat Erdély, illetve a Kárpátok lábának természeti csodái előtt, ellátogatván a Bódi tóhoz, a Mogosa csúcsához. Estére pedig néhány helyi gyülekezeti taggal a parókia kertjében sütéssel, borozgatással, beszélgetéssel és nótázással készültünk, amely Isten áldásával ismét csodálatossá és emlékezetessé sikerült. Felsőbánya városa magyar nótaszóra tért nyugovóra.

Szombaton további természetjárásra került sor, ahol a Kapnyik völgyében jártunk, megpihenvén egy folyó mellett, majd Kapnyikbányán meglátogattuk az apró, de bájos református templomocskát. Jártunk a színmagyar Domokoson, fölmentünk a Forrásligethez is. Akit érdekel érdemes térképen is megnézni, de ha minden igaz lesznek majd fényképek is. Szépen ez a nap is eltelt, és közelgett – de még másnapra várt az a pillanat, amikor búcsút kellett intenünk a hálás szívű felsőbányai gyülekezetnek, remélvén hogy kapcsolatunkat további kölcsönös látogatással fogjuk fenntartani. Hálás szívvel gondolunk a lelkipásztor békés természetű, medveméretű kutyájára is.

Az eseménytörténet leírásába, az utunkkal kapcsolatos több fontos tanulságot nem szőttem bele, amelyet azonban itt mindenképpen szeretnék megosztani az olvasókkal. Hozzáteszem, hogy ez nem csak a határon túli magyarokra vonatkozik. Először is soha számomra olyan nyilvánvaló nem volt az, hogy ha a keresztyének, köztük mi magyar keresztények nem tartunk össze, akkor elveszünk. Soha számomra olyan nyilvánvaló, mint most nem volt az, hogy minden segítség, minden bátorító szó, minden üzenet jelentőséggel bír, így például nagyon fontos a kettős állampolgárság, a látogatás, a kapcsolattartás. Soha nem volt nekem annyira egyértelmű az Ó-szövetségi történetek üzenete, hogy az a nép, amely Istenét nem becsüli, nem követi, az pusztulást és átkot von magára. Soha ennyire egyértelmű nem volt az, hogy az az ember, aki ősei hitét és Istenét megtagadja a könnyebb út és talmi értékek érdekében, az romlásba zuhan, ha nem most, majd később. Isten adjon nekünk erőt és bátorságot, hogy ez ne így legyen.

És hát mit mondhatnók zárásképpen: Isten áldd meg a magyart!

írta Borkó Tamás